Berlini látogatás

  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. május 13.

Diplomáciai jegyzet

Hogy nincs stratégia a magyarországi helyzet kezelésére, azt Orbán május 8-i berlini szereplése mutatja a legjobban. Az is, ami látszott belőle, s részben az is, hogy mennyi mindent a színfalak mögé kényszerült tolni a német vezetés.

Arra a kérdésre, hogy mérvadó-e számukra az a kétharmad, amivel Orbán Viktor megnyerte a 2014-es választásokat, egy német diplomata azt válaszolta: nem. Nem ez mérvadó, hanem az, hogy ha a régi választójogi törvény maradt volna érvényben, a Fidesz akkor is megnyerte volna a választásokat.

E beszélgetésre már április 6-a után került sor, de még Orbán berlini látogatása előtt. A diplomata nem hagyott afelől kétséget: nagy aggodalommal szemlélik a magyarországi fejleményeket. Németországban nincs az a tényező (a jobboldalon sem), amelyiket ne irritálná a mára kialakult magyar valóság; ez a német gazdasági folyamatokba beágyazott CSU-ra, amelyet állandó nyomás alatt tartanak a magyarországi német nagybefektetők, éppúgy vonatkozik, mint Merkel CDU-jára. Bár eltérő mértékben, de mindkét pártban erősödik a frusztráltság amiatt, hogy a Fidesz unortodox kormányzása visszafordíthatatlanná válik, s a Nyugat azzal szembesül: nemcsak gazdasági, de kezelhetetlen politikai válság is kialakulhat az országban.

Hogy nincs stratégia a magyarországi helyzet kezelésére, azt Orbán május 8-i berlini szereplése mutatja a legjobban. Az is, ami látszott belőle, s részben az is, hogy mennyi mindent a színfalak mögé kényszerült tolni a német vezetés. Ezzel szemben Orbán stratégiai elgondolásai egyértelműek voltak, és nem hagyott kétséget afelől, hogy azoknak megfelelően jár el a jövőben is:

(1) Mindenkinek a szemébe vágta, hogy olyan felhatalmazással, amivel immáron másodjára alakíthat kormányt, nem egyszerűen Magyarországon teremtett teljesen új helyzetet, de Európában sincs ilyesmire példa. Saját legitimitása ezáltal nagyobb, mint bárkié, beleértve Merkelt is, aki jelenleg a szociáldemokratákkal kénytelen nagykoalícióban kormányozni.

(2) Afelől sem hagyott kétséget: tisztában van az Európai Néppárt (EPP) szorult helyzetével, amelyik nem nélkülözheti a Fidesz európai parlamenti szavazatait; sem a mostaniakat, sem pedig azokat, amelyeket május 25-én szerez majd. 2012-ben, amikor az EPP vezetése egyértelműen Orbán tudomására hozta, hogy ha el akarja kerülni a nyílt megszégyenülést, ne jelöltesse magát a szervezet alelnöki pozíciójára, ő azt válaszolta: a Fidesz folytathatja akár egy másik pártcsaládban is. Az EPP értett az üzenetből, s visszább vette a politikai szintű kritikákat; persze nem úgy a konzervatív európai sajtó, mely azóta is kíméletlenül bírálja a magyar kormányfőt.

(3) Azáltal, hogy egyfajta gazdasági-politikai alternatívát talált Európával szemben az Oroszországhoz való közeledésben, megint csak kínos döntések elé állította az uniót. Elsősorban Németországot, amely e téren szigorúan szétválasztja ugyan az oroszokhoz fűződő gazdasági és politikai kapcsolatokat, ám álláspontjának kétértelműsége hivatkozási alapként szolgálhat Orbánnak, hogy a maga külön utas külpolitikáját, illetve antidemokratikus belpolitikáját igazolja.

A magyar miniszterelnök a május 8-án tartott berlini Europa Forumon elmondott beszédében e stratégia jegyében támadásba is lendült. Tulajdonképpen elsorolta ismét azokat a toposzokat, amelyekkel már jó ideje itthon a „régi”, „válságban lévő Európát” szokta ostorozni. Hogy volt-e bármilyen értelme ezzel Berlinben is előhozakodni, az kétséges, ám saját hazai tábora előtt ezzel ismét bizonyítani tudta, hogy a hagyományos európai erkölcsöket tagadó elveit – vonatkozzanak ezek a bevándorlás elutasítására vagy az individuális jogok közösségi korlátozására – nemcsak itthon, de bárhol kész elismételni. Méghozzá nagyobb kockázat nélkül.

Teheti, nemcsak azért, mert hatalmában áll, hanem azért is, mert ennél jobbat már sehol sem várnak tőle. Ez viszont tulajdonképpen nagyon rossz Magyarországnak. Hogy mi zajlott a háttérben, Merkel miket mondott neki, szemrehányást tett-e vagy csak tartózkodóan viselkedett, már nem bír fontossággal. Tudják ők is, mindez visszafordíthatatlan. Orbán sarokba szorítása nem egy tagországi kormányzat feladata többé, legyen az akár oly befolyásos is, mint Németország, hanem az unióé. Nem Berlintől kell várni a megoldást, hanem azoktól, akik meg tudják egyedüli anyagi erőforrásait, a brüsszeli pénzeket állítani.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.